A diadalív csúcsában látható kép készítésének időpontja bizonytalan. Nem feleltethető meg a román kor Bizáncból elterjedt, Nyugaton is uralkodóvá vált tunikát és palliumot viselő szakállas, portrészerű Krisztus képének, de a korai gótika krisztusábrázolásait is nehéz itt felfedezni, kivéve talán a ruhátlan felsőtestet. A lándsa ütötte seb hiányzik, viszont láthatunk egy merőben szokatlan csontvázszerű mellkast, de a test többi részletét szemlélve is inkább csontváz. Többek között ez az, ami egyedivé teszi a cserkúti Pantoktátort.
Az utolsó ítélet képeken Krisztus trónusa a szivárvány (Jelenések könyve 4). Halványan itt is látható egy kezdetleges szivárvány motívum, de az Krisztus háta mögött húzódik, míg ő maga furcsán felhúzott lábakkal inkább lebeg, semmint ül. Ugyancsak hiányzik a második kisebb körív, amely a földet hivatott ábrázolni, és a Világ Ura mintegy azon pihenteti lábait. Mindkét kezét felemeli (furcsa, hogy mindkét kézfej "lekopott"). A kéztartás nem szokványos, de nem is egyedi:
Pantokrátor a kis Burgund település, Bantanges templomában (a kezek üresek, talán áldásra emeli…)
Hasonló kéztartást figyelhetünk meg a Veleméri Szentháromság-templom Pantokrátor ábrázolásán is Johannes Aquila mester keze munkája nyomán.
A mandorlát (mandorla: az egész alakot körülölelő mandula alakú dicsfény) és a szivárványt a korabeli mester egyedi módon igyekezett megjeleníteni a falképen; olyan hatást kelt, mintha apró rombusz alakú mozaikokból lenne kirakva.
Figyelemre méltó még a fej körüli sugárkoszorúval kombinált keresztnimbusz, bár nem igazán számít unikumnak, hiszen az 1300-as években Giotto az Assisi Szent Ferenc bazilikában az összes általa készített falképén a szentek ilyen (nap)sugaras glóriát viselnek.
Szent Pál falkép az Assisi Szent Ferenc bazilikában
A Pantokrátor bal oldalán az üdvözültek egy csoportja látható. Sajnos a jobb oldalon a falképet keretező minta kivételével semmi nem maradt épen, ahol feltehetően a kárhozottak alakjai lehettek.
Ha megnézzük a Firenzei Keresztelő Szt. János Battistero (keresztelőkápolna) kupolájának Utolsó Ítélet mozaikképét, látható, hogy az eseményeket különálló vizszintes egységekben ábrázolták az ismeretlen velencei mesterek az 1220-as években. A Pantokrátor jobbján a boldogok, balján a kárhozottak.
Velemérben Aquila mester hasonlóan járt el.
Minden esetre úgy tűnik, hogy a Mecsek alján eltértek a regulától mind a különálló egységek, mind a jobb-bal elrendezés tekintetében (is).
Összegezzük:
- épült egy (keletelt) templom Cserkúton, valamikor a 12. században
- tudjuk, hogy a hajó északi falának és a diadalív alsó traktusának falképei 1335-ben készültek (legalábbis a Szent György kép alatti ajánlás szerint)
- minden valószínűség szerint elsőbbséget élvezett a legfontosabb liturgikus tér, a szentély valamint a szentély és a hajó közötti kapocs, a diadalív díszítése
- ennek megfelelően az említett területek falképeinek egy része kb. 1200-1300 között készülhettek (talán), nagy jóindulattal a firenzei baptisterium falképeivel és mozaikjaival egy időben
- az apszis falképei oly mértékben károsodtak, hogy ma már csak sejtéseink lehetnek azok milyenségéről, és összevetve a diadalív utolsó ítélet jelenetéve, láthatóan nem ugyanaz a kéz alkotta
- Giotto di Bondone az 1300-as évek elején készített páduai Aréna kápolnabeli Utolsó Ítélet falképén látható, hogy szakított a merev vízszintes felosztásokkal, megtartva a hagyományos boldogok jobbra, kárhozottak balra elrendezést
Ps.: itt járt a téma egyik legjelesebb hazai szakértője és kiderült, hogy félreértelmeztem a látottakat. Ezek szerint a boldogok és a kárhozottak is a "helyükön" vannak, azaz jobb oldalon a boldogok - ahol gyakorlatilag minden lekopott - és bal oldalon a kárhozottak, úgy ahogy minden utolsó ítélet képen van.
A szakirodalom olvasgatása közben rá kellett jönnöm, hogy a Pankrátor csontvázszerű ábrázolása sem egyértelmű. A falképfestők sokszor csak félig-meddig alkalmazták a klasszikus freskótechnikát, ami azt jelentette, hogy a még nedves vakolatréteg az előkészítő fázisokat; a kompozíció előkarcolt vázlatát, és az ugyancsak vázlatosan, vörössel húzott előrajzot őrizte meg maradandóan. A festő a munka további részében a már a megszáradt alapra dolgozott. Az így felrakott részletek vesztették el színüket, koptak le, mentek tönkre a különféle behatások következtében. Gyakorlatilag az így készült falképeket al secco, semmint al fresco. Valószínű, hogy ez történt a cserkúti Pantokrátorral is, és ez adott okot a téves értelmezésre, amit aztán én is kritikátlanul átvettem.
Természetesen ez még mindig nem magyarázza a felhúzott lábakat ...
