A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cserkút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cserkút. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 20., szerda
A templom harangjai
2013. március 16., szombat
Pantokrátor ábrázolás Cserkút Árpád-kori templomában
Azt gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ítélő Krisztust így láttatni egész Európában párját ritkítja. A korabeli pictore mindenféle konvenciót felrúgva sajátos módon ábrázolja a Pantokrátort.


2011. május 23., hétfő
A cserkúti Árpád-kori templom
Cserkút fő – de leginkább egyetlen – országos hírű látnivalója a község Árpád-kori temploma. A sors úgy rendelte, hogy egy ideje én lettem az az ember, aki az ide látogatóknak (ha úgy kívánják) bemutatja a templomot. E botcsinálta idegenvezetősködés egyre inkább tetszik, azzal együtt is, hogy meglehetős "röghözkötöttséggel" jár.
Régről tervezem, hogy Cserkút honlapját szép templomfotókkal gazdagítsam. Most, hogy birtokon belül kerültem, rengeteg alkalmam van a fotózásra, amit aztán igyekszem ki is használni (a fotók szépségét persze nem tudom garantálni).
A templom egyszerűsége számomra nagyszerű látvány. Az 1970-es évek elején végrehajtott renoválás nagyon jót tett külső és belső megjelenésének egyaránt.
Kerti Sándor tanító úr, a ma már csak emlékekben élő cserkúti iskola igazgatója volt a 60-as,70-es évek krónikása. Neki (is) köszönhetjük, hogy az alanti fotókon megmutathatom a közelmúlt templomi környékét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)