A szászok földjének északi határán fekvő vár kiváló turisztikai célpont, teli látnivalóval.
A történelmi belváros 1999 óta a Világörökség része, és el kell ismerni - joggal.
Igaz, elég sok lepusztul épületet látni a várban, de szinte mindenhol dolgoznak, renoválnak.
Ha sikeresen leparkoltunk a várhoz közeli nagy parkolóban, akkor ezen az ütött-kopott kapualjon keresztül kerülünk a vár főkapujához és rögtön meglátjuk a nevezetes óratornyot is.
Egy darabig tűnődtem, mi célt szolgálhattak ezek a rések a kapu fölött, aztán rájöttem. A kapun bévül lakók valószínűleg innen öntötték a hívatlan látogatók nyakába a trutyit vagy egyebet, hogy elvegyék a kedvüket a kéretlen látogatástól.
Beljebb kerülve már jól szemügyre vehető az óra, melyet Johann Kirschel készített 1648-ban. Azt nem tudom, hogy a naponta váltakozó, római isteneket ábrázoló festett szobrok az ő agyának szüleményei-e, de az a megkettőződött Justitia igen érdekes, na.
Nem restelltem magammal cipelni a 300-as telét, és itt jó hasznát vettem.
A toronytól már csak pár lépés, és a főtéren vagyunk.
Azt gondolhatná az ember fia, hogy legalább a főtér - ahol minden erre vetődő turista megfordul - rendben van, de nem.
Itt a téren aztán lehet enni, inni, megpihenni, mielőtt nekilódul a gyanútlan érdeklődő, hogy felmenjen a várhegyre, megmászva a Diáklépcső 172 fokát.
A San Gennaró panzió és pizzéria vendéglátó egységnél balra kanyarodva betérünk a Strada Skolii utcába, és rövid séta után közvetlen csatlakozásunk lesz az első vágányon említett lépcsősorhoz, ami a lépcsők számát tekintve, testvérek között is kb. kilenc emeletnek felel meg.
Mielőtt elnyelt bennünket az "alagút" sötétje, ez a látvány kísér(tet)t ...
Nézelődni nem tudsz, hiszen körbe vagy deszkázva, viszont mire felérsz, lóg a nyelved - főleg a harmincvalahány fokos kánikulában. De megéri, mert pazar kilátás fogad, és a vártemplomban is akad bőven látnivaló, feltéve ha megveszed a belépőt. Igaz, ennek fejében kapsz idegenvezetést.
A templom nyugati bejáratától nem messze van a még megmaradt kilenc torony közül egy, aminek nem tudom a nevét (Turnul Frânghielirol)
Ennek, a másiknak viszont tudom:) Csizmadia-torony
És ezekben laknak ...
A várhegyről lejönni van alternatív útvonal is, ezért meg sem fordult a fejünkben, hogy ismét lépcsőzzünk.
Nem volt sürgős dolgunk, így bóklászni indultunk:
![]() |
Egy kis "palota" |
![]() |
Faun fej |
![]() |
Szarvasfejes ház - már szinte 3D |
![]() |
Segesvári háztetők |
![]() |
Festett falrészlet 1576-ból |
utcarészletek kevésbé frekventált helyeken
Végül néhány nem Világörökség kompatibilis (unortodox) szerelés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése